(Újonc)
Élek, s ez ritka alkalom.
A fény kisujjnyi, törtfehér
sugár a kertiasztalon.
Tán megjössz, mire körbeér.

E nyári kert az árnyaké.
Nyugodt ez így ma. Gondolom.
A fény, akár az árpalé
szivárog át a lombokon.

Ma mégse jössz. A sarkon állsz.
A nap korongja fölragyog:
ezernyi égi vaskohász
locsolja szét a sörhabot.

Tudom, hogy ez nem épp vidám:
e nemjövés, e ócska szesz
—élek, s ez nem az én hibám.
Igérem, orvosolva lesz.